Muha Marton Enikő "Alter Homo" című kiállítása 2008. április 22-én 18:30-kor nyílik a Képíró Galériában.
Részletek >

Minden a Rajzzal kezdődik.

A rajz a képzőművészet és egyben az életem alapja. "Kevesebbet kéne beszéljünk, és többet rajzoljunk" mondta Goethe, és én ezzel csak egyetérteni tudok.

Az ősember barlangrajzaiból tudjuk, hogy a legősibb idők óta él késztetés az emberben az ábrázolásra. A nagy művészeti korok (Renesszánsz, Barokk, Impresszionizmus, Avantgarde, stb.) hallhatatlan mesterei (Giotto, Leonardo, Dürer, Rembrandt, Rodin, Degas, Modigliani, Picasso...) rajzai, vázlatai árulkodnak az alkotó folyamatról, egy-egy világhírű festmény születésének pillanatáról.

A rajz a vizuális művészetek kottája. Csakis ebből az alapismeretből kiindulva lehet a megjelenítés határait feszegetni, ugyanúgy ahogy csak anatómiai ismeret bírtokában lehet mondanivalónk kifejezésének szolgálatába állítani az emberi alakformázás végtelen lehetőségeit.

Azt festem, amit látok, vagy azt festem, amit gondolok? E két megközelítés alapvetően határozza meg az ábrázolás irányvonalát. Nekem valahogy, gyerekkorom óta, minden látott kéz és láb megragad az emlékezetemben. Kimeríthetetlen érdeklődés vezet az emberi mozgás kifejező erejének, bonyolult, érzékeny rejtelmeinek feltárására. Célom nem a valóság tükrözése, hanem megfigyeléseim összemérése, összegzése, és az eredmény kivetítése, megörökítése.
Equilibriumra törekszem, de nem a kötéltáncos másodpercnyi egyensúlyára, inkább az inga kilengéseinek egymást kiegyenlítő hatására.

Minden a Rajzzal kezdődik.

Komponálunk, vázlatokat készítünk, satírozunk, korrigálunk.
Kontrasztokat hozunk létre, fények és árnyékok sorsáról döntünk.
Vonalak élednek, táncolnak, kelletik magukat. Felismerni az őszintét, elvetni a félrevezetőt, nem könnyű feladat.

Az élet is a Rajzzal kezdődik!